Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a most már hagyományossá vált
Újpesti Borvíkend elnevezésű rendezvény.
A rendezvényt, annak 3 napja alatt kb 10.000 fő érdeklődő látogatta meg.
A rendezvény biztosítását- mint eddig minden évben- az Újpesti Vagyonőr
Kft. rendezvénybiztosítói végezték. A nagy érdeklődés sajnos magasabb
szintű igénybevételt is jelent, mely kihívásnak szerencsére
munkatársaink meg tudtak felelni. Több esetben került sor vagyonőri
intézkedésre, mely a mentő igénybevételétől kezdve, a rendezvényről való
kivezetésig magába foglalta a jogszabályban foglalt rendezvénybiztosítói
feladatok szinte teljes palettáját.
Ezek közül is kiemelést érdemel, hogy a pénteki és szombati napokon, naponta kb. 40 darab szúróeszköz ideiglenes elvételére és letétként kezelésére került sor, melyeket a látogatók a rendezvény helyszínére be
kívántak vinni, azonban a felszólításra önként átadtak a belépés során.
Itt kell megjegyezni, hogy az Újpesti rendezvények viszonylatában, a jogszabályok illetve a belépési szabályok alól senki sem vonhatja ki magát, még akkor sem, ha a belépni szándékozó valamely közigazgatási szerv dolgozója vagy beosztottja.
Gratulálunk a szervezőnek a nagyszerű rendezvényhez, illetve a profi szervezéshez, és büszkék vagyunk, hogy szerény lehetőségeinkhez mérten hozzájárultunk ennek sikeréhez.