Március 15.

2024. Március 15-én az Önkormányzat megrendelésében megemlékezésre került sor a Petőfi szobornál. Cégünk részt vett az esemény biztosításában, mely méltóképp állított emléket a forradalom és szabadságharc hőseinek. Büszkék vagyunk arra, hogy részt vehettünk e ünnepi megemlékezés biztosításában. (kép: ujpestmedia.hu)

Újpesti jégpálya

2023. december – 2024. január hónapban működött a Polgármesteri Hivatal melletti területen a már hagyományosnak mondható jégpálya. Kollégáinknak a rend fenntartása mellett nagy figyelmet kellett fordítani a látogatók számának kontrollálására, az oda nem illő személyek kiszűrésére valamit a látogatókkal kapcsolatos kommunikációra. Azt gondoljuk, hogy a résztvevő rendezvénybiztosítóink a feladat végrehajtása során remekül vizsgáztak melyhez azonban […]

Ádventi  programok

2023. november 24. és december 29. között az „adventi  program ” keretében ismét egy komoly, színvonalas rendezvénysorozat részesei lehettünk. Az Adventi Vásár minden évben mérföldkő az Újpesti Vagyonőr Kft életében, hiszen a hosszú rendezvénysorozat teljes vagyonvédelmi biztosítását mi látjuk el. Sikerként könyvelhetjük el, hogy a rendezvények lebonyolítása során a roppant magas érdeklődés és nézőszám ellenére […]

Márton-napi lámpás felvonulás

2023. november 10-én került megrendezésre a Márton-napi lámpás felvonulás. Kollégáink ezen a rendezvényen is részt vettek, ezúton is szeretnénk gratulálni a szervezőknek a nívós rendezvény megszervezéséért és örülünk hogy részesei lehettünk a sikerének.

2023. október 26-30. Tökfaragó Rendezvény

Ennek is részesei voltunk természetesen. Sok mulatságos faragott tököt láthattunk , élvezhettük a rendezvény hangulatát és közben természetesen biztosítottuk annak rendjét. Örülünk, hogy hozzájárulhattunk a rendezvény sikeréhez.

Őszi Sportparti – 2023. október 7.

2023.október 07-én került megrendezésre az UTE Bánka Kristóf Sportközpontban a már hagyományosnak mondható Őszi Sportparti. Az Újpesti Vagyonőr Kft.  egyelőre csapatot nem állított ki ( nagyon gondolkodunk rajta, hogy a jövőben csapatot is indítunk és a tornát természetesen meg is nyerjük) azonban biztonsági személyzetünk jelentős létszámban vett részt az eseményen. Gratulálunk a résztvevőknek és külön […]

Újpesti Futó és Kerékpáros Fesztivál

2023. szeptember 30. Már többéves hagyomány alapján került megrendezésre az Újpesti Futó – és Kerékpáros Fesztivál Káposztásmegyeren és a Farkas-erdőben, valamint annak környékén. Kollégáink hagyományosan segítséget nyújtottak a biztonságos megrendezéshez, amely eredményes volt , a rendezvényen a biztonságot érintő esemény nem történt.

Újpesti Borvíkend 2023

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a most már hagyományossá váltÚjpesti Borvíkend elnevezésű rendezvény. A rendezvényt, annak 3 napja alatt kb 10.000 fő érdeklődő látogatta meg.A rendezvény biztosítását- mint eddig minden évben- az Újpesti VagyonőrKft. rendezvénybiztosítói végezték. A nagy érdeklődés sajnos magasabbszintű igénybevételt is jelent, mely kihívásnak szerencséremunkatársaink meg tudtak felelni. Több esetben került sor vagyonőriintézkedésre, […]

2023. augusztus 12. Újpest – Béke tér.

Ismét egy nyugalmas, ámde sodró lendületű családi rendezvény, ahol a szervezők igénybe vették a szaktudásunkat. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy ezek azok a rendezvények, amelyek a legnagyobb rendben és nyugalomban, a családok, a környékbeli lakók legnagyobb örömére és részvételükkel zajlanak le

Káposztásmegyeri Juniális – Családi Piknik

2023. június 17-én ezen a néven először  került megrendezésre a káposztásmegyeri  Juniális. Szuper gyermekprogramok, neves fellépők és természetesen az Újpesti Vagyonőr Kft. dolgozói. 2023. július 22-én először került megrendezésre az újpesti Levendula Parkban a családi piknik. Az Újpesti Vagyonőr Kft. szakemberei mind az előkészületekben, mind a tervezésben, mind pedig a végrehajtásban részt vettek. Gratulálunk a […]